Tünetek, kivizsgálás

Félelem és szorongás

A félelem és a szorongás a legelső és leggyakoribb érzelmi reakció, amikor valakinél felmerül a daganatos betegség gyanúja. A félelem egy természetes reakció, amely az ismeretlen és fenyegető helyzetekre adott válaszként jelentkezik. A betegség lehetősége az élet közvetlen veszélyeztetését jelenti, és mivel az ember alapvető ösztöne a túlélés, ez automatikusan beindítja az agy érzelmi központját, az amygdalát, amely az „üss vagy fuss” reakcióért felelős.

A beteg ilyenkor a következő gondolatokat élheti át:

• „Mi lesz, ha rákos vagyok?”
• „Milyen kezelések várnak rám?”
• „Mennyire lesz fájdalmas?”
• „Meg fogok halni?”

A hozzátartozók félelme más formában jelenhet meg:

• „Mi lesz, ha elveszítem őt?”
• „Hogyan fogom kezelni ezt a helyzetet?”
• „Milyen életminőségre számíthatunk ezután?”
• “Én is meghalhatok egyszer?”

A félelem testi tünetekkel is járhat, például gyors szívverés, izzadás, légszomj, gyomorszorítás, fejfájás. 

Fontos tudni, hogy a félelem önmagában még nem rossz, hiszen felkészíthet a cselekvésre, azonban, ha túlzottan elhatalmasodik, gátolhatja a tisztánlátást és a döntéshozatalt.

Tagadás és hárítás

A félelemmel együtt gyakran megjelenik a tagadás, amely az egyik leggyakoribb védekező mechanizmus. Az agy egyfajta túlélési stratégiaként alkalmazza, hogy ne kelljen azonnal szembenézni a fájdalmas valósággal.

A tagadás különböző formái:

• Az információ elutasítása: „Ez biztos csak tévedés.”
• A vizsgálatok elhalasztása: „Ráérek még orvoshoz menni, nem lehet nagy baj.”
• A helyzet bagatellizálása: „Biztos csak valami ártalmatlan dolog.”

A tagadás egyfajta pszichológiai puffer, amely segít időt nyerni a valóság feldolgozására. Azonban hosszú távon veszélyes lehet, mert késleltetheti már a diagnózis felállítását is, valamint a kezelések megkezdését. A hozzátartozók gyakran próbálnak segíteni a tagadás oldásában, azonban erőltetni ezt nem lehet. Sokkal hatékonyabb a türelem és az empátia, például így lehet finoman terelni a beteget: „Értem, hogy ez ijesztő, de nem árt, ha utánajárunk, hogy biztosak legyünk benne.” vagy: „A legtöbb dolog kezelhető, ha időben észrevesszük.”

Düh és frusztráció

A düh és a frusztráció szintén nagyon gyakori érzelmi reakciók ebben a fázisban, az ember úgy érzi, hogy elveszítette az irányítást a saját élete felett.

A düh különböző formákban jelenhet meg és irányulhat különböző személyekre, helyzetekre is:

• a saját testre: Miért pont velem történik ez? Rosszul működik a testem?
• az orvosokra: Miért nem vették ezt észre hamarabb?!
• a környezetre: Mások egészségesek, én miért nem?
• a családtagokra: Nem értenek meg, csak azt hajtogatják, hogy ne aggódjak.

A hozzátartozók is érezhetnek dühöt:

• Vigyázhatott volna jobban magára.
• Miért ilyen lassú az egészségügyi rendszer?
• Miért pont vele, velünk történik ez?

A düh önmagában nem rossz dolog, hiszen segíthet energiát mozgósítani a cselekvéshez. Azonban, ha túlzottan elhatalmasodik, rombolhatja a kapcsolatokat és elzárhatja a segítségnyújtás lehetőségét. 

Fontos, hogy a dühöt ne másokon vezessük le, hanem próbáljuk egészséges módon kezelni, például sporttal, írással, beszélgetéssel.

Tehetetlenség és bizonytalanság

Ez az érzelem talán az egyik legnehezebben feldolgozható, mert a daganatos betegség gyanúja egy olyan helyzet, amelyben az ember hirtelen elveszíti a kontrollérzetét.

A beteg így érezheti magát:

• Nem tudom, mi lesz velem.
• Hogyan fogom ezt végigcsinálni?
• Milyen orvoshoz kell mennem? Honnan tudom, hogy jó kezekben vagyok? Kiben bízhatok?

A hozzátartozók számára a tehetetlenség másképp jelenhet meg:

• Hogyan segíthetnék neki?
• Mi van, ha nem tudok elég erős lenni mellette?
• Hogyan fogunk megbirkózni ezzel anyagilag és érzelmileg?

A bizonytalanság szorongást okoz, ezért nagyon fontos, hogy valamelyest visszaszerezzük a kontrollérzetet. Ez lehet akár egy egyszerű teendőlista összeállítása, az első orvosi időpont megszervezése, vagy csak annyi, hogy valaki beszél az érzéseiről egy támogató személlyel. Az első fázisban jelentkező érzelmek (félelem, tagadás, düh, frusztráció, tehetetlenség) teljesen természetes reakciók egy bizonytalan és fenyegető helyzetben. Az érzelmek megértése és tudatos kezelése segíthet abban, hogy a beteg és a hozzátartozók ne rekedjenek meg egyetlen érzelemben, hanem tovább tudjanak lépni a megfelelő cselekvések irányába.

Hogyan segíthet magának a hozzátartozó ebben a szakaszban?

Ez az időszak nemcsak a bizonytalanságról szól, hanem arról is, hogy minden figyelem a beteg felé irányul, miközben a hozzátartozó gyakran háttérbe szorítja a saját érzéseit. Fontos tudni: a hozzátartozó is megéli ugyanazokat a nehéz érzéseket, mint a daganatos beteg, esetleges időbeli eltolódással. 

A félelem, a szorongás, a tehetetlenség, a düh mind természetes reakciók, és jogod van ezekhez az érzésekhez. Ha elnyomod őket, idővel még nehezebbé válhat a megküzdés.

Adj magadnak engedélyt érezni. Lehet, hogy egy baráttal való beszélgetés, egy séta, egy sírás egy ölelésben, vagy akár csak tíz perc csend egyedül segít abban, hogy egy picit visszatalálj önmagadhoz.

Nem kell mindig erősnek lenni. Ha megengeded magadnak a törékenységet, azzal nem gyengébb, hanem őszintébb leszel. És ez éppúgy támogatja a kapcsolatot, mint az, ha ott vagy és segítesz. A legfontosabb: nem csak a beteg számít, Te is számítasz!