Az érzelmekről általánosságban

Az érzelmeknek több összetevője van:

• Testi: például megemelkedett pulzus, izzadás

• Kognitív/gondolkodási folyamat: ahogyan értelmezzük a helyzetet

• Viselkedéses: például sírás, visszahúzódás vagy éppen konfrontáció

• Kifejezés: arc, testtartás, hang

• Szubjektív élmény: maga az érzés, amit átélünk (pl. félelem, öröm, harag)

Az érzelmek nemcsak az adott pillanatra hatnak, hanem irányítják gondolkodásunkat, döntéseinket, kapcsolatainkat is. Kialakulásukat befolyásolják korábbi élményeink, tanult mintáink és a társas környezet is.

Mi a különbség az érzelem és a hangulat között?

Az érzelem és a hangulat sokszor összefonódik, de mégis másról szól. Az érzelem általában rövid ideig tart, konkrét kiváltó oka van (pl. egy rossz hír → félelem). Mindig valamihez kapcsolódik: egy eseményhez, egy gondolathoz, egy emberhez. Lehet a hirtelen jött ijedtség egy rossz hír hallatán, vagy a boldogság, amit egy ölelés vált ki. Gyorsan jön, és akár rövid idő alatt el is múlhat vagy átalakulhat. 

A hangulat ezzel szemben hosszan fennállhat (órákig, napokig), kevésbé intenzív, és gyakran nem tudjuk pontosan, mitől alakult ki.  Olyan, mint egy háttérszín, amely átszínezi a napunkat.

Lehet melankolikus, feszült, reményteljes vagy derűs – nem mindig tudjuk pontosan, honnan ered, de érezzük, hogy ott van velünk.

Az érzelem gyorsan aktiválja a viselkedést (pl. félelem → elmenekülés), míg a hangulat inkább a gondolkodásunkat színezi: rossz hangulatban például borúlátóbban látjuk a világot, még ha objektív okunk nincs is rá.

Az érzelmek, mint hullámok formálják a hangulatunk tengerét – és mindkettő természetes része annak, ahogyan emberek vagyunk, különösen akkor, amikor valakit támogatnunk kell a betegséggel való küzdelemben. Ezért is választottuk a tengert, óceánt az Útitárs jelképének/szimbólumának.

Miért vannak érzelmeink és mire jók?

Az érzelmek nem csupán „érzések”, hanem fontos jelzések: mutatják, hogy valami történik bennünk vagy körülöttünk, ami számunkra jelentős. Segítenek eligazodni a világban, irányt mutatnak a döntéseinkhez, figyelmeztetnek a veszélyekre, megerősítenek kapcsolatokat, és motiválnak cselekvésre.

Az érzelmek tájékozódást adnak:

• A félelem azt jelzi, hogy valami veszélyes lehet: óvatosságra int.
• Az öröm azt mutatja, hogy valami jó történik: közelebb vonz.
• A szomorúság segít feldolgozni veszteségeket.
• A harag jelezheti, ha valami igazságtalan történt - azzal, hogy önvédelemre ösztönöz.

Az érzelmek segítenek dönteni

Gyakran gyorsabban reagálunk érzésből, mint gondolatból. Ez néha veszélyes is lehet, vagy kellemetlenséget okoz, ám sokszor hasznos: például amikor azonnal elhúzzuk a kezünket valami forrótól, vagy amikor érezzük, hogy valami „nem stimmel” egy helyzetben. 

Egy hozzátartozó esetében ez megnyilvánulhat abban, hogy nehéz döntést hozni a beteg ápolásával kapcsolatban, mert a bizonytalanság bénító hatással lehet. Például sokan halogatják a palliatív ellátással kapcsolatos döntéseket, mert félnek az érzelmi következményektől. Tarthatnak attól, hogy szerettük megharagszik, aki esetleg úgy érezheti, hogy már lemondtak róla. Megjelenhet a lelkiismeretfurdalás. Ezzel szemben a pozitív érzelmek, mint a bizakodás, a remény, a hála a segítség elfogadásakor, fokozhatják a kockázatvállalási hajlandóságot. Ez azt jelenti, hogy a pozitív érzelmek segíthetnek abban, hogy egy hozzátartozó ne kizárólag félelemből vagy aggodalomból döntsön, hanem megfontolja a hosszú távú szempontokat is. Egy daganatos beteg hozzátartozójaként érdemes felismerni, hogy a negatív érzelmek beszűkíthetik a figyelmet, a gondolkodást és fokozhatják a stresszt.

Ilyenkor kevésbé vesszük észre az örömteli, szép dolgokat, lehetőségeket. Borúlátóbbak, pesszimistábbak, elkeseredettebbek vagyunk. Az élet mindig hordozza magában az érem másik oldalát, a jó dolgokat is, ám egy beszűkült állapotban, ezeket figyelmen kívül hagyjuk, noha lehetőségként és erőforrásként szolgálhatnak. Ezzel szemben a pozitív érzelmek tágabb perspektívát kínálnak és segítenek rugalmasabban kezelni a nehézségeket. 

A tudatos érzelemszabályozás tehát kulcsfontosságú lehet mind a beteg, mind a hozzátartozók érzelmi jóllétének fenntartásában.

Az érzelmek hatnak az emlékezetre 

Az érzelmekkel telített események jobban rögzülnek a memóriában, mint a semleges élmények. A negatív érzelmek erősen rögzítenek bizonyos emlékeket, különösen a traumatikus vagy stresszes eseményeket.

Daganatos betegek hozzátartozóinál ez azt eredményezheti, hogy az első sokkhatás vagy egy rossz diagnózis bejelentése különösen élénken megmarad, és hosszú távon is jelentős érzelmi hatással bír. Ugyanakkor a folyamatos stressz és szorongás paradox módon ronthatja a memóriát, mivel a krónikusan fennálló, magas kortizolszint károsíthatja a hippokampuszt, amely a memóriafolyamatokért felelős agyterület.

A pozitív érzelmek szintén befolyásolják a memóriafolyamatokat, de más módon. Hozzátartozóként számodra ez azt jelentheti, hogy ha tudatosan törekszel a pozitív pillanatok megőrzésére, az segíthet a nehéz időszakok átvészelésében. Például egy közösen megélt vidám pillanat vagy egy támogató beszélgetés emléke pszichológiai támaszt nyújthat a későbbi kihívások során.

Kapcsolatokat formálnak és mélyítenek

Az érzelmek összekötnek bennünket másokkal: a közös öröm erősít, a közös fájdalom összekapaszkodást ad. Amikor kifejezzük az érzéseinket – akár szavakkal, akár testbeszéddel –, kapcsolódni tudunk egymáshoz, ami különösen fontos és megtartó egy betegség idején.

Miért fontos érzelmekkel foglalkozni betegséghelyzetben?

Egy súlyos betegség nemcsak a testet, hanem az érzelmi világot is megrázza mind a beteg, mind a hozzátartozók számára.

• Az érzelmek megértése és felismerése segít abban, hogy ne féljünk tőlük, és ne zárkózzunk el miattuk.
• Tudatosítva őket jobban kezelhetők, például, ha tudom, hogy amit érzek, az a tehetetlenség, a kétségbeesés, a bizonytalanság, a veszteségtől való félelem, már kereshetek rá kapaszkodót. Minél árnyaltabban vagyok képes értelmezni a bennem zajló folyamatokat, érzelmeket, annál könnyebb velük bánni. Olyan ez, mint mikor egy sötét szobában csak árnyakat látok, amik furcsa, akár félelmetes alakot is ölthetnek, ám amikor rávilágítok, felkapcsolom a villanyt, felismerem a tárgyakat, szekrényt, asztalt, formákat látok. Ezek nem csak nem ijesztőek többé, hanem tudok mit kezdeni velük. Ugyanígy a feltárt, tudatosított érzelmekkel már lehetőségünk van bánni, képessé válhatunk szabályozni azokat. 
• Az érzelmek kimondása segíthet közelebb kerülni egymáshoz, akkor is, ha nehéz. Ezáltal kiküszöbölhető, hogy a másiktól és önmagunktól is a gondolatolvasás képességét várjuk el. Feltárni, megosztani az érzelmeket, felvállalni a sebezhetőséget nem könnyű, gyakorlást igényel, tanulható. Kimondani, hogy féltelek, vagy félek, hogy elveszítelek, vagy éppen megfogalmazni a szükségleteinket, felszabadító és kapcsolatot erősítő.
• Ha elfojtjuk vagy elnyomjuk őket, előbb-utóbb valamilyen formában előtörnek. pl., a műtét előtti megemelkedett szorongásszint megnöveli a műtétet követő fájdalomérzetet, s egyéb szomatikus tünetek megjelenési valószínűségét. Illetve a belső feszültség növekedésével stresszt válthat ki mind a betegben, mind a hozzátartozóban, megterhelve a kapcsolatot is akár.

Az érzelmek szabályozása többféle módon történhet:

• dönthetünk arról, hogyan értelmezünk egy helyzetet, 
• mire irányítjuk a figyelmünket, 
• vagy miként viselkedünk. 

A különféle stratégiák egy része tudatos gondolkodáson alapul, ezek a kognitív érzelemszabályozó stratégiák.

Vannak olyan szabályozási módok, amelyek segítenek a helyzethez való alkalmazkodásban és az érzelmi stabilitás megőrzésében, ezeket nevezzük adaptív stratégiáknak. 

Ilyen például, ha egy nehéz élethelyzetben tudatosan igyekszünk meglátni a helyzet tanulságait vagy pozitív oldalait (ez az ún. pozitív átkeretezés), vagy ha képesek vagyunk távolabbról szemlélni az eseményeket (perspektívába helyezés), például más emberek hasonló tapasztalataival összevetve a saját élményeinket.

Léteznek azonban olyan stratégiák is, amelyek – bár első pillantásra enyhíthetik a fájdalmat vagy szorongást – hosszú távon fenntartják vagy fokozzák a szenvedést. Ezeket nevezzük nem adaptív érzelemszabályozási módoknak. Ide tartozik például:

• Önvád: amikor valaki saját magát okolja a történtekért, még akkor is, ha objektíve nem felelős.
• Rumináció: vagyis a negatív élményeken való folyamatos rágódás, anélkül hogy előre mozdulnánk.
• Katasztrofizálás: amikor a helyzetet a lehető legrosszabb kimenettel képzeljük el, túlhangsúlyozva a veszélyt.
• Mások hibáztatása: a felelősség teljes áthárítása, amely feszültséget kelthet a kapcsolatokban.

A kutatások azt mutatják, hogy a nem adaptív, minket nem segítő stratégiák – különösen, ha tartósan alkalmazzuk őket – fokozhatják a szorongás, depresszió és egyéb érzelmi zavarok kialakulásának kockázatát. Ugyanakkor jó hír, hogy ezek a mintázatok nem kőbe vésettek: pszichológiai módszerekkel, például kognitív viselkedésterápiával (CBT) jól fejleszthetők, alakíthatók.

Néhány érzelemszabályozási technika:

• Tudatos jelenlét és relaxáció
• Pozitív újragondolás (kognitív újrakeretezés)
• Érzelmek kifejezése és megosztása másokkal

Ha megértjük az érzelmek működését, könnyebben tudjuk kezelni őket és tudatosabban reagálhatunk a nehéz helyzetekben.

Az érzelmeink nem ellenünk vannak, hanem értünk. Akkor is, ha néha kényelmetlenek. A megértésük az első lépés a megküzdéshez.

Érzelmi zavarok betegséghelyzetben – mit ismerjünk fel, mikor kérjünk segítséget?

A súlyos testi betegség – mint a daganatos megbetegedés – jelentős érzelmi megterhelést jelent nemcsak a beteg, hanem a hozzátartozók számára is. Az érzelmek hullámzása természetes, de ha ezek tartóssá, szélsőségessé vagy bénítóvá válnak, akkor már affektív zavarról beszélünk.

Mi az affektív zavar/hangulatzavar?

Az affektív zavarok az érzelmi élet tartós zavarai, amelyek kihatnak a gondolkodásra, a viselkedésre és a mindennapi működésre. Két leggyakrabban előforduló formája:

• Depresszió: tartós lehangoltság, érdektelenség, fáradtság, önvádlás, visszahúzódás, beszűkültség, halállal kapcsolatos gondolatok.
• Bipoláris zavar: ez a depresszió egy olyan formája, melyben a hangulat szélsőségesen ingadozik mániás (felfokozott) és depressziós epizódok között.

A daganatos betegség és annak kezelése számos olyan tünetet okozhat, amely átfedhet a depresszió tüneteivel. Például:

• A fáradtság és energiahiány lehet a depresszió tünete, de lehet például a kemoterápia mellékhatása is. 
• Az étvágytalanság vagy alvászavar lehet pszichológiai, de lehet fizikai eredetű is. 
• A szorongás és stressz természetes része a diagnózis feldolgozásának, de ha ezek tartósan fennállnak és súlyosbodnak, az már depresszió jele lehet.

Mikor gyanakodjunk depresszióra?

• Ha a tünetek legalább két hétig folyamatosan fennállnak, és a beteg vagy hozzátartozó képtelen kilépni ebből az állapotból, és nem áll fenn valamilyen egyéb fiziológiás állapot, mely jobban magyarázza az állapotot.
• Ha az örömérzet teljesen eltűnik az életéből, és még a kedvelt tevékenységek sem hoznak megkönnyebbülést.
• Ha a beteg vagy hozzátartozó önvádló gondolatokat fogalmaz meg, vagy kilátástalannak érzi a jövőt.

A depresszió nem gyengeség, és nem akaraterő kérdése – de kezelhető, ha időben felismerik.

Szuicid/öngyilkossági gondolatok és veszélyjelek

A depresszió legsúlyosabb következménye az öngyilkossági gondolatok vagy kísérletek megjelenése. Ez egy olyan téma, amelyről sokan félnek beszélni, pedig a nyílt kommunikáció életeket menthet. Az öngyilkosság témája sokak számára ijesztő, nehezen megközelíthető, sőt, akár megbotránkoztató is lehet. Mégis beszélni kell róla, mert a hallgatás gyakran magányt szül, és a magány egy olyan állapot, amelyben könnyen elmélyül a reménytelenség. 

Fontos tudni: az öngyilkossági gondolat nem őrültség vagy gyengeség jele, hanem sokszor a kilátástalanság, a kimerültség vagy a feldolgozatlan fájdalom megnyilvánulása. 

Ha valaki ilyesmit él át, vagy azt látjuk, hogy egy hozzánk közel álló ember ilyen jeleket mutat, a megértés és a nyílt, együttérző beszélgetés sokszor az első lépés a segítség felé.

Milyen jelek utalhatnak szuicid (öngyilkos) veszélyre?

• A beteg vagy hozzátartozó kilátástalannak érzi a helyzetét, és azt mondja, hogy „már nincs értelme semminek”.
• Gyakran beszél a halálról, öngyilkosságról.
• Hirtelen visszahúzódik, megszakítja a kapcsolatot szeretteivel.
• Meglepő módon nyugodtabbá válik, miután korábban nagyon lehangolt volt – ez annak a jele is lehet, hogy döntést hozott az öngyilkosságról.

Fontos! Ha valaki öngyilkossági gondolatokat oszt meg, azt mindig komolyan kell venni!

A közvetlen támogatás és az azonnali szakmai segítség (pl. pszichológus, pszichiáter, krízisvonal) életmentő lehet.

Mit lehet tenni? – Kezelési és segítségkérési lehetőségek

Az affektív zavarok kezelése többféle módon történhet:

• Pszichoterápiával, amely a depresszió és más affektív zavarok egyik leghatékonyabb kezelési módja, és amely segít a gondolkodásmód és a megküzdési stratégiák fejlesztésében.
• Súlyosabb esetekben antidepresszánsokat vagy egyéb pszichiátriai gyógyszereket írhat fel szakorvos.
• Támogatói hálózat kialakításával, hiszen a család, barátok és támogató közösségek segíthetnek a depressziós betegnek vagy hozzátartozónak kilábalni az állapotból.

Mit tehet egy hozzátartozó?

Ha a hozzátartozó úgy érzi, hogy a betegnek öngyilkossági gondolatai lehetnek, a legfontosabb, amit tehet: ne maradjon egyedül ezzel a gyanúval – kérjen segítséget szakembertől, és ne féljen nyíltan rákérdezni az érintettnél. Az őszinte, empatikus beszélgetés nem ülteti el a gondolatot, hanem épp ellenkezőleg: megmutatja, hogy nincs egyedül, együtt érez vele, figyel rá és hogy van kiút.

• Legyél figyelmes, és ismerd fel a jeleket.
• Kommunikálj nyíltan, és ne félj beszélni az érzelmekről, feltenni a nehéznek tűnő kérdéseket.
• Kérj segítséget szakembertől, ha azt látod, hogy a szeretted tartósan depressziós vagy öngyilkossági gondolatokat oszt meg.

Hová lehet fordulni?

Akut krízishelyzetben nyugodtan hívd a 112-es segélyhívót, vagy keresd fel a területileg illetékes pszichiátriai ügyeletet. Ez nem túlreagálás, hanem felelős, szeretetteljes lépés.

Néhány elérhetőség:

Alapítvány az öngyilkosság ellen ; Segélyvonal: 116-123 

Budapest Péterfy Kórház Krízisintervenciós osztály - 1074 Budapest, Alsó erdősor u. 7.; +36 1 322 1896

Kék Vonal; Éjjel-nappal hívható szám: 116-111

Ifjúsági Lelki Elsősegély; Hétköznap 17-20 óra között ingyen hívható: 13700

Az affektív zavarok – különösen a depresszió – nagymértékben ronthatják a beteg gyógyulási esélyeit (pl. ronthatja a kezelőorvossal való kapcsolatot, kommunikációt, ami pedig mind az érintettekre, mind hozzátartozóikra nagy hatással lehet). A tünetek felismerése nehéz lehet, de ha a hangulati változások tartósan fennállnak vagy súlyosbodnak, fontos segítséget kérni. 

A depresszió nem gyengeség, hanem egy kezelhető állapot, amelyhez támogatás és megfelelő szakmai segítség szükséges.